fbpx

Újrahasznosítják vagy elégetik?

Mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal, miután elszállítja a zsákot a ház elől a kukásautó?

A kérdést sokan sokszor feltették már, a válaszok pedig még mindig sokfélék lehetnek. Szerkesztőségünkbe például olyan levél is érkezett, melyben olvasónk azt fejtegeti, véleménye szerint miért nincs értelme a szelektív hulladékgyűjtésnek. Többen gondolják úgy, hogy a zsákokban ömlesztve gyűjtött hulladékot nem hasznosítják újra, de arra nincs pontos magyarázatuk, hogy mégis mi lesz a sorsa? Vannak, akik az ellenérzéseiket azzal támasztják alá, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék egy részét elégetik, mások szerint pedig odakerül ez is, ahova a többi: a „szemétdombra”. Térségünk legtöbb településén a Duna–Tisza közi Hulladékkezelő Nonprofit Kft. (DTKH) látja el a hulladékkezeléssel járó feladatokat, ezért a cégnél kopogtattunk a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban felmerülő kérdéseinkkel.

A szelektív hulladékgyűjtés a hulladékgyűjtő szigetekkel kezdődött, de a konténereket nem tudtuk rendeltetésszerűen használni, a környezetüket állandóan ellepte a nem odavaló hulladék és szemét, ezért a rendszer gyökeres változtatást kívánt. A gyűjtőszigeteket végül megszüntették és bevezették a házhoz menő hulladékgyűjtést, amely az ügyfelek szempontjából praktikus és kényelmes megoldás, hiszen így nem kell az összegyűjtött hulladékkal gyűjtők után kajtatni. Ezzel együtt a lakosságnak lehetősége van a lakóhelyhez legközelebb eső hulladékudvaron, illetve a hulladéklerakókban térítésmentesen leadni a szelektív hulladékot. A DTKH területén egyedül az üveghulladékokat kell továbbra is gyűjtőszigeteken elhelyezni.

A DTKH szolgáltatási területén begyűjtött szelektív hulladék a ceglédi hulladékválogatóba kerül. Itt az úgynevezett hulladékfeladó szalagon jut el a válogatócsarnok kabinjába, ahol a válogatás kézi erővel történik – tudtuk meg. Fontos, hogy a szelektív hulladékot a szennyeződésektől megtisztítva helyezzük a zsákokba, ellenkező esetben problémába ütközik az újrahasznosítás. A te­jesdobozokat, üdítős­pa­lackokat, fémdobozokat tehát el kell öblíteni, mielőtt a zsákokba tesszük. Hogy mi történik például egy felvágott zsíros fóliacsomagolásával, arra nem kaptunk pontos választ. A szolgáltató annyit közölt, hogy „a szelektív hulladék válogatása során keletkezett válogatási maradék energetikai hasznosításra vagy ártalmatlanításra kerül”. Az energetikai hasznosítás a hulladékok elégetését jelenti, például cementgyárakban fűtőanyagként. Ez a cement előállítási költségére is hatással van: minél több a fűtőanyag, annál olcsóbb a cement előállítási költsége. Az energetikai hasznosítás történhet továbbá hulladékégető-műben is, ahol hőt vagy elektromos áramot állítanak elő. Ez a megoldás azonban – a modern technológia alkalmazása ellenére is – egyes vélemények szerint igencsak szennyezi a környezetet. Sajnos az sem derült ki, hogy milyen arányban oszlik meg az újrahasznosított és az energetikai hasznosításra, illetve ártalmatlanításra továbbított hulladék. Azt ellenben megtudtuk, hogy a DTKH által előkezelt hulladék többségében magyarországi hasznosítókhoz kerül, ahol különféle termékeket állítanak elő. A műanyagból például kertészeti termék: műanyag karók, vödrök, gyeprácsok készülhetnek. A fémből az ipar számára gyártanak alkatrészeket, a fehér üvegből pedig általában italosüveg lesz, hogy csak néhányat említsünk a sok közül.

A legtöbb településen a lakók elégedetlenségét váltja ki a gyűjtőzsákok kiosztásának problémája. Több helyről hallottuk, hogy kevesebb zsákot hagynak az ingatlannál a szolgáltató emberei, mint amennyit a tulajdonos kihelyezett. Máshol az a probléma, hogy bedobják a kerítésen és széttépik a kutyák, valahol pedig, hogy kilopják a postaládából kilógó zsákokat a járókelők. A felháborodott hangok a DTKH irodájáig is elérnek, végleges megoldást az jelentene, ha – a fővárosban alkalmazott megoldáshoz hasonlóan –
zsákok helyett kukákban gyűjthetnénk a szelektív hulladékot.

– Monor és térségében jelenleg folyamatban van egy fejlesztés, amely megvalósulása esetén a lakosok hulladékgyűjtő edényzetben gyűjthetik majd a szelektív hulladékot – válaszolta a szolgáltató. Azt azonban nem árulták el, hogy ez a fejlesztés ténylegesen mikorra várható.

Minden kétség és probléma ellenére a szelektív hulladékgyűjtés mellett kellene letennünk a garast, hogy minél kevésbé terheljük a már amúgy is kizsigerelt környezetet. Ahogy az élet legtöbb területén, úgy itt is fontos a megelőzés, így akkor tesszük a legjobbat, ha a szelektív gyűjtés mellett annyira minimalizáljuk a megtermelt hulladékmennyiséget, amennyire csak lehet.

VN