fbpx

Könnyítések nagycsaládosoknak

Pozitív változások az otthonteremtőknek

Gyorsítják és egyszerűsítik a jövőben a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) igénylését, nő a többgyerekesek adókedvezménye, csökken az illetékalap a lakások cseréjénél és eladásainál, míg a határidő növekedik, továbbá 5 millió forintig áfa-visszaigényléssel is élhetünk, ha építkezünk.

A márciusi CSOK-vál­to­zásokkal a kormány már szélesebb rétegben akarja megszólítani a fiatalokat. Számos könnyítést vezettek be, mint a banki ügyintézés leegyszerűsítése. Ezentúl már csupán személyes okmányokra és tb-jogviszony igazolására lesz szüksége az igénylőknek (persze az adásvételi papírokon, vagy az építési naplón kívül), minden további igazolást kiváltanak ezentúl a nyilatkozatok. Sőt ezután a külföldi egészségügyi jogviszonyt is elfogadják majd, ha a kérelmező vállalja, hogy bizonyos határidőn belül – 180 nap – magyar társadalombiztosításba is bekapcsolódik (ez a hazatérni akaró családok lakásteremtését segíti).

Márciustól önerő nélküli lakásbővítésre is igényelhető CSOK, sőt a már megkezdett munkálatokat is figyelembe veszik. A banki ügyintézés is felgyorsul, vásárlásnál 30 nap, építkezésnél 60 nap lesz az elbírálás határideje és adóstársak bevonására is lesz lehetősége az alacsonyabb jövedelműeknek – de csak szűk családi körből. Új változás az is, hogy ezentúl azok is igényelhetik a CSOK-ot, akik rendelkeznek már tulajdonnal, vettek már fel lakáscélú támogatást, kaptak régebben „szocpolt” a már meglévő gyerekekre, de újabb gyermekeket vállalnak, náluk márciustól nem vonják már ezt le az igényelt összegből.

Ráadásul nő a többgyermekes családok adókedvezménye gyerekenként 2500 forinttal, ők ugyanis 2018-tól már 17 500 forintot igényelhetnek vissza gyerekenként az adójukból. Ez az eddigi bevallások felmérései szerint 600 ezer embert érint.

Továbbá új lakás építésénél a CSOK összegét is figyelembe veszik majd az illetékkedvezmény kiszámításánál – mely a számítások szerint, akár újabb 600 ezer forint megtakarítást is jelenthet.

Ezentúl egy évről három évre bővül az idő, hogy az eladott ingatlan után kapott pénzt illetékmentesen egy másikba forgassuk. Sőt több lakás adásvétele során az illetékalap megállapításakor csak egyetlen cserét, vagyis eladást vesznek majd figyelembe, a legkedvezőbbet – természetesen ez a jogszabály is csak magánszemélyekre vonatkozik.

Ami a fiatal családoknak is segítő változás, de szintén nem csupán őket érinti, hogy az építkezés számláiban szereplő összeg áfája, azaz 27%-a visszaigényelhető 5 millió forintig – ez minden állampolgárra vonatkozik ezentúl kortól függetlenül, még a nyugdíjasokra is.

10+10 lakáshitel

A kifejezés arra vonatkozik, hogy a magyar kormány CSOK nevű programja 600 ezer forinttól 10 millióig vissza nem térítendő állami támogatást biztosít lakásépítésre és -bővítésre a három, vagy több gyermeket nevelő, vagy vállaló családoknak, amely mellé további 10 millióig kedvezményes, állami kamattámogatott hitelfelvételre is van lehetősége a többgyermekes otthonteremtőknek.

TA