fbpx

Házikó – ahol az álmok valóra válnak

Igaz történet és néhány jótanács a Házikó Ingatlaniroda vezetőjétől.

Idén év elején megkeresett egy régi kedves ismerősöm, hívjuk őt Tamásnak, hogy a nyár végére bővül a család egy új jövevénnyel, így kicsinek bizonyul a mostani ház számukra. Ez már a többedik otthonuk, lépésről lépésre haladtak előre, és eddig mindig sikerült megtalálni a megfelelőt, de most a feleségével együtt teljesen tanácstalanok voltak. Az elképzeléseik és a vágyaik az alábbiak voltak: kellene több szoba, de legalább kettő, a születendő kicsi miatt, egy tágas nappali, méretes amerikai konyha, aminek van ablaka, kamra, fürdőszoba, külön WC, kocsibeálló és garázs az autónak, kert, pecsenyesütögető-hely, terület a medencének és jó nagy zöld terület, ahol majd a gyermeknek tudnak játszóhelyet biztosítani.

Volt irodánk kínálatában egy ingatlan, ami Tamá­sék szinte minden fenti kívánalmának megfelelt. Szükségük volt a megvásárlásához egy kis állami támogatásra is, hogy biztonsággal megvehessék, hiszen az ő ingatlanuk kisebb, így kevesebbet ér.

Egy szép kis délutánra egyeztettem a megtekintést, először a környezetet vették szemügyre, majd kívülről méregették, végül töviről-hegyire végignézték a házat és el voltak képedve. Csak azt hallottam: ez hihetetlen! Fantasztikus! Erről álmodtunk! Aztán jött a csalódott hang, félünk, ez ilyen hirtelen nem lehet a mienk, nincs ennyi pénzünk, pedig ez ingatlanszerelem első látásra, csak az idő szorít minket. Mondtam, ne keseregjetek, azalatt a kis idő alatt eladjuk a tieteket. Aztán borzasztó lassan teltek a napok, de a hatodik héten elvittem egy fiatalembert, aki komoly vevőnek számított. Egymagának tökéletesen elég Tamásék háza. Míg odaértünk az ingatlanhoz, bemutattam a környéket, elmeséltem a ház elhelyezkedését, a telek méreteit, a szomszédokat. Utána már csak a kerítésen belül kalandoztunk, az épületet szemléltük kívülről-belülről. A vevőnek minden nagyon tetszett. Szívélyes hangulatban váltunk el. Egy hét sem telt bele és a fiatalember megvette a házat, most meg már Tamásék költözhetnek az új otthonukba.

Legyen ez a kis történet az önök sztorija, találjanak rá álomotthonukra szakértő kezek segítségével, szakmailag hozzáértő értékesítők jóvoltából a Házikó Ingatlanirodánál. Mi a klasszikus ingatlanközvetítésben hiszünk, ahol a vevők nem fizetnek semmilyen költséget, az eladók pedig akár 1% jutalékból segítséget kaphatnak ingatlanuk értékesítésében.

A megnövekedett piaci igényekhez alkalmazkodva folyamatos fejlesztésekben gondolkozunk, mind infrastruktúrában, mind létszámban, ehhez várjuk dolgozni vágyó, elszánt, jó kommunikációs képességgel rendelkező munkatársainkat, hiszen egyre többen támasztanak igényt a minőségi, ugyanakkor olcsó ingatlanközvetítés felé. Érje el a legtöbb a hirdetési felületet a Házikó Ingatlaniroda jóvoltából, hogy a legtöbb vevőt hozhassuk el önöknek.