fbpx
Vecsési előadás

Május 17. 19 óra

Kár itt minden dumáért

Vígjáték

Vecsés, Bálint Ágnes Kulturális Központ, Színházterem (Telepi út 43.)

Kabaré, tréfa, rövid bohózat, kuplék, slágerek, zenebona és biztosak vagyunk benne, hogy a közönség szórakozni és mulatni fog a Bálint Ágnes Kulturális Központban.

„Hát igen, a régiek! Azok aztán tudtak élni!”
– mondogatjuk néhanap, amikor már halomban áll az asztalon az elintéznivaló, amikor már a harmadik megbeszélésünkről késünk el, mert a csúcsforgalom miatt csúszik az egész napunk, amikor csak perceink vannak, hogy időben odaérjünk az óvodába a gyerekért vagy amikor reggel, kapkodva isszuk a kávénkat… Pedig nekünk is kell a kikapcsolódás, a szórakozás: sőt, mondhatjuk, nekünk kell csak igazán, hogy kiszakadhassunk a mindennapi lótás-futásból, lelassítsuk – ha csak egy-két órára is – a felfokozott élettempót. Ezennel meghívjuk önt egy ilyen kikapcsolódásra a BÁKK-ba, ahol előre megfontolt szándékkal, kizárólag csak szórakoztatni kívánjuk. Igyon meg velünk egy csésze kávét vagy teát (ha tetszik, akár mást is), hallgassa a boldog békeidők slágereit, derüljön a bájos humorú jeleneteken, egyszóval szórakozzon, hátradőlve a székén.

És ebben a kávéházban kitűnő művészek: Kalocsai Zsuzsa, Heller Tamás, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea kuplékkal, örökzöld dalokkal, jelenetekkel, táncokkal fűszerezve élő zenei kísérettel nosztalgiáznak, sok-sok humorral, bájjal, tréfával és eleganciával.

Felcsendül többek között a: Meseautó, Hol van az a nyár, Legyen a Horváth kertben, Maga nős ember, továbbá magánszámok és kabarétréfák, jelenetek.