fbpx

Rojcsik Étterem

Étkeztetés és Á la Carte kiszolgálás

Monor

Ahol az étlapon gyerek és a felnőtt egyaránt megtalálja a kedvenc finomságát!

A Rojcsik Étteremben a családokra alapoznak. Ez megjelenik az adagokban, az árakban és a szolgáltatásokban is. Az étterembe lépve érezhető, hogy szeretik a gyerekeket és gondolnak a családokra. Van kisasztal, ahol a gyerekek játszhatnak, rajzolhatnak vagy festhetnek – hogy ne unatkozzanak amíg várják a frissen elkészített ételt. A legkisebbeknek etetőszéket is találnak a vendégek, így a szülők kényelmesebben ehetnek. Vagyis csak ha akarják, akkor kell az ölükbe ültetni evés vagy etetés közben a gyermeküket.

Egy jó ok amiért feltétlenül érdemes a családbarát Rojcsik Étterembe ellátogatnia!

Széles a választék, nagy a repertoár. Különféle szárnyas, marha-, sertés-, vaddisznóhúsból készült ételek, levesek, készételek széles skálája várja a vendégeket. De természetesen a vegetáriánusokra is gondolnak. Mégis slágernek a 2, 3 vagy 4 személyes tálak számítanak, melyeken ínycsiklandó csirke, gomba, sajt, sült, rántott és töltött hús van 3-féle körettel.

Eddig nem mert a gyerekeivel étterembe járni, mert attól félt, nem bírják ki a türelmesen a várakozási időt? Keresse fel a Rojcsik Éttermet Monoron a Hosszúbereki útja 2. alatt, a 4-es főút Péteri leágazásnál.

Ahol az adagok nagyok az árak alacsonyak és minőségi alapanyagokból sütnek-főznek.

Mindezt úgy tudják elérni, hogy a helyi kiskereskedőktől és termelőktől vásárolnak. Jót csak jóból lehet alkotni! – ezt vallja a Rojcsik Étterem.

A célközönség vegyes és színes, ezért nagyon széles a repertoár az étlapon, mind az ételek és azok áraiban is. Így mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A vendégek által is megbecsült üzlet sikerét megmutatja, hogy 18 éve ugyanaz a főszakács. Így az elégedett vendégek szájról szájra viszik az országban az étterem jóhírét.

Ahol a vendégek és a minőség egyaránt fontos!

Az új vendégek sokasodnak, hisz az akciós Liba-napok, a Torkos Csütörtökök és a karácsonyi ünnepekre készített akciós új menüsorok évek alatt megtették hatásukat. Na és persze a családias légkör, a vendégek igényeinek kiszolgálása, a pontosság és a gyorsaság is.

Éhes és nem szeret sokat várni? Barátaival szeretne egy barátságos helyen megvacsorázni? Vagy munkatársaival egy kiadós ebéddel egybekötött beszélgetéssel kikapcsolódni?
Rendelje meg menüsorát előre a +36-29/322-414-es telefonszámon!

Hat fő felett már az éttermi részben érdemes telefonon előrendelni, hogy kevesebbet kelljen várni az ételre

Kiszállítás nincs, de telefonos megrendeléseket felvesznek az ételekre. Az már a vendég döntése, hogy otthon, vagy az étteremben szeretné azt elfogyasztani. A Rojcsik Étterem mára úgy felfejlődött az előrendelésekben is, hogy egy konyha már nem bírta el a megrendelt ételek elkészítését. Így jelenleg két konyhával üzemelnek – egy éttermi konyhával helyben és egy kiviteles konyával, ahol a telefonon előrendelt ételeket készítik el.

Ha önnek fontos a minőségi étkezés, rendelje meg ebédjét vagy vacsoráját elvitelre a +36-29/322-414-es telefonszámon!

Kiválóak a referenciák és a mindennapos visszajelzések személyesen, telefonon és a facebookon is

De mindez nem volt elég az étterem vezetésének. Önvizsgálatot kértek egy kelet-európai cégtől, melytől megkapták a legmagasabb elismerést – melyet a vendégek meg is csodálhatnak a falon -, a Vendégbarát étterem kiváló címet. Az éttermet látogató vendégeik osztályozták őket, ami egy több ezer fős vendégkört jelent.

A facebook közösségi oldalon is több mint 1100-an követik nyomon vendéglátói tevékenységüket.

Soványabb pénztárcával rendelkezők 1000 forint alatt meg tudnak étkezni. Az akciós ajánlatokban kiadós sajt, csirke vagy disznóhús (14-16 dkg) kerül a tányérba - természetesen körettel együtt.

A Rojcsik Étterem komolyan gondolja, amikor azt vallja, hogy minden korosztályt és réteget meghív az asztalához. Sokszor adományoznak, a megkeresésekre ritkán mondanak nemet. Különféle eseményeket is szponzorálnak, ezen felül a környékbeli iskoláknak óvodáknak is adományoznak ünnepek környékén, sőt tombolafelajánlásokra az étteremben lefogyasztható étkezési utalványokat is sokszor felajánlanak.