Mindenütt szükség van belevaló apákra

A Belevaló Apák csoportja az angliai Dangerous Dads (szó szerint lefordítva veszélyes apák, de ez magyarul nem hangzana túl bizalomgerjesztően) hazai megfelelője. A külföldi kezdeményezés 10 évvel ezelőtt indult útjára brit földön, ötletgazdája Ian Blackwell szociális szakember.

Ian felismerte, hogy egyes apák ugyan szeretnének, de csak nehezen vagy egyáltalán nem tudnak minőségi időt tölteni a gyerekükkel, például munkájukból kifolyólag gyakran vannak távol, ezért csak kevés idő jut a közös programokra, vagy egyszerűen azért, mert már előttük sem volt megfelelő minta, ahonnan eltanulhatták volna, milyen az egészséges apa-gyerek kapcsolat. Ian Blackwell rajtuk – és gyermekükön –
próbál segíteni közösségi programok szervezésével.

Hazánkat Szabó Gábor Timur szakpszichológuson keresztül érte el a kezdeményezés, az ő személyes ismerőse az a gödöllői Sebestyén Gábor, aki vállalkozott az első csoport felépítésére. Egyáltalán nem vágták könnyű fába a fejszéjüket, Sebestyén Gábor mégis bizakodó, hiszen nap mint nap szembesül azzal, mennyire fontos a gyerekeknek és a szülőknek, hogy a közös élményeken keresztül jobban megismerjék és megértsék egymást.

– Harcművészetek oktatásával foglalkozom, sok gyerekcsoportot vezettem, ahol azt tapasztaltam, hogy a gyerekeknek sok esetben többre van szükségük, mint egy egyszerű edzés. Az életük nagyon összetett, az edzéseken rendre kijöttek azok a problémák, amelyekkel a fejlődésük során szembesülnek. A legtöbben nem érzik az érésük folyamatát, pedig nagyon fontosak lennének a visszajelzések. Egyre jobban foglalkoztatott, hogyan lehetne ezen változtatni. Úgy láttam, hiányoznak az életükből a beavatási rítusok, amelyek stabil pontok lennének a fejlődés szempontjából. Ekkor Szabó Gáborral szerveztünk egy tábort, nevezhetjük önismereti tábornak is, ahol a srácoknak különböző, olykor kemény kihívásokat kellett teljesíteniük. Ez olyan jól sikerült, hogy később a szülők is szerettek volna csatlakozni. Látva a program sikerét, eldöntöttük, hogy megcsináljuk a Belevaló Apák Klubját, ahol kimondottan apák és gyerekeik építhetik a kapcsolatukat – mesélte Sebestyén Gábor.

A gödöllői csoport három közösségi alkalmon van túl, most szerveződik a negyedik – tudtuk meg. Első alkalommal papírból építettek hőlégballonokat a résztvevők, másodszor közös kincskeresést szerveztek a Gödöllői Arborétumban, a harmadik alkalommal pedig egy nem éppen szokványos programra került sor: apák és gyerekeik együtt ismerkedhettek meg a fára mászás „tudományával”, természetesen biztonságos körülmények között, előre megépített kötélpályákon, biztosító kötelek segítségével.

Ezeknek az eseményeknek a lényege, hogy a résztvevők olyan közös élményeket éljenek át, amelyek szorosabbra fűzik az apa-gyermek érzelmi kapcsolatot. Fontos, hogy a programok a természetben zajlanak, ez elősegíti a gyerekek fejlődését is, hiszen így olyan dolgokat is megtapasztalhatnak a gyakorlatban, amelyeket az iskolai oktatás keretében csak elméletben érintenek. A kézzel tapintható valóság pedig sokkal nagyobb hatással van a gyerekekre, mintha csak beszélnénk róla.

A kezdeményezés akkor lesz igazán sikeres, ha jobban elterjed, a klubokban pedig összetartó közösségek alakulnak, amelyek akár hosszú távon is megmaradnak. Sebestyén Gábor elmondta, szívesen segítenek az apaklubok megszervezésében, a jelentkezőket összekötik Ian Blackwell-el, aki egy jelképes összegért minden segítséget megad a klub elindításához, például a szervezéssel és a programokkal kapcsolatos tudását.

Biztosak vagyunk benne, hogy belevaló apákra és közösen eltöltött minőségi időre ebben a régióban is szüksége van a gyerekeknek. Lehet jelentkezni.

V. N.