Mezőgazdaság a régióban
Savanyúság és a bor van az élen
A régi időkhöz viszonyítva jelentősen visszaesett a réigó mezőgazdasága. Kevés család él ezen a környéken gazdálkodásból, a mezőgazdaságban dolgozók aránya mindössze 15 százalék körül van. Ennek ellenére térségünk is ad olyan ismert és kedvelt terméket az országnak, mint a vecsési savanyúság, az utóbbi években pedig a monori borok is egyre népszerűbbek lesznek. Hozzá kell tenni, hogy a borászat területén sokkal nagyobb a verseny, a monori borok készítőinek hosszú utat kell még bejárniuk a sikerig.
Talán nem túlzunk, mikor azt állítjuk, hogy a régió legismertebb mezőgazdasági terméke a vecsési savanyúság. Az ország minden szegletében hallottak már róla, az exportnak köszönhetően pedig a határokon túli üzletek polcain is találkozhatunk a termékkel. A vecsési savanyúság története az 1700-as évek végén kezdődött, akkoriban – és még egy jó darabig – csak káposztát savanyítottak a vecsési családok, azóta viszont – többek között a vásárlói igényeknek köszönhetően – további termékekkel bővült a kínálat: megjelent például a csalamádé, a savanyú káposztával töltött paprika és természetesen a kovászos uborka, a savanyított hagymafélék, hogy csak néhányat említsünk a népszerű termékekből. Lapunknak Pável Béla, a Vecsési Savanyítók Baráti Körének vezetője adott egy kis történelmi áttekintés a kezdeti időkről.
230 évvel ezelőtt kezdődött minden
– Vecsés a kezdetektől fogva mezőgazdasági település volt, a savanyúság eredete II. Grassalkovich Antal idejére nyúlik vissza. Ő volt az, aki 1786. június 14-én az üres területek benépesítésére toborzót tett közzé, a hívó szóra pedig 50 sváb család érkezett erre a területre, akik magukkal hozták a földművelés szeretetét és a savanyítás tudományát is. A letelepedett családok és utódaik zöldségtermeléssel foglalkoztak, a fejes káposztát a hosszabb eltarthatóság miatt savanyították. A savanyú káposztát elsősorban télen árusították, így tettek szert bevételre a hideg hónapokban is. A savanyúság fahordókban, taposással, a sózástól beinduló tejsavas erjesztéssel készült, és már az 1900-as évektől jelen volt a pesti piacokon. Az idő előrehaladtával, ahogy változott a világ, úgy fejlődött a technológia is. Nagy előrelépés volt például a vecsési Tölgyesi Károly találmánya, a többkéses aprítógép, amely jelentősen felgyorsította a feldolgozás folyamatát – mesélte Pável Béla.
Szükség is volt a technológiai fejlődésre, hiszen a vecsési savanyúság egyre keresettebb lett, a vásárlók részéről egyre nagyobb igény jelentkezett a savanyított termékekre. A fejlődéssel együtt azonban az előállítás folyamata is költségesebb lett. Egyre nagyobb telephelyekre és raktárakra lett szükség, az árumozgatáshoz targonca kell, a nyári szállításhoz pedig hűtőkocsik.
– Összességében sokkal pénzigényesebb lett a savanyítás, ennek ellenére sokan szeretnének ebből a munkából megélni, az pedig külön öröm, hogy a fiatalabb generációk is érdeklődnek a gazdálkodás, elsősorban a káposztatermesztés iránt – hangsúlyozta Pável Béla.
A savanyítás a legtöbb esetben családi vállalkozásokban, a régi időkhöz hasonlóan munkamegosztással történik. A különböző korosztályok felosztják egymás között a feladatokat, így a fiataloknak, a középkorúaknak és az időseknek egyaránt megvan a helye a munkafolyamatokban.
Több helyen is elhangzott már a kritika, hogy a vecsési savanyú káposzta alapanyagát, a káposztát nem is a településen termelik. Pável Béla szerint ennek egészen egyszerű oka van: a rendszerváltás után sok család visszatért a gazdálkodáshoz, a régi családi földterületeket azonban nem mindenki tudta visszaszerezni, így sokan a környékbeli településeken, például Gyálon vagy Üllőn vásároltak termőterületeket, ahol a mai napig káposztatermesztéssel foglalkoznak.
A vecsési savanyú káposzta 2012-ben a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) program keretében elnyerte a HÍR-védjegy használatát, azaz földrajzi árujelző-oltalom alá került. Később a Hungarikummá válás előszobájának nevezhető Magyar Értéktárba is bekerült, mint kiemelkedő nemzeti érték. Pável Béla elmondása szerint talán már nem is kell sokat várni, hogy ebből a régióból is kikerüljön egy hungarikum.
Vecsési Savanyítók Baráti Köre
Legfontosabb céljuk a vecsési savanyú káposzta hírnevének öregbítése, a generációkon átívelő hagyományok megőrzése és továbbadása, jó minőségű savanyúság folyamatos biztosítása. A baráti körnek jelentős érdemei vannak abban, hogy a savanyú káposzta védjegyoltalomban részesült.
Felvirágzóban az ezer pince városa
Ébredezni látszik Csipkerózsika álmából a monori szőlő- és bortermelés. A siker érdekében egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a Strázsahegyen, aminek köszönhetően az elmúlt évek munkája már eredményekben és elismerésekben is megmutatkozik, noha sok még a tennivaló az ezer pince városában.
– A rendszerváltás előtt 1200 hektáron termesztettek szőlőt, nem csak bort, pezsgőalapanyagot is készítettek a monori, a gombai és a babádi téesz területein. A rendszerváltás után ez az összefüggő terület szétdarabolódott, magántulajdonba került. A területek egy része parlagon maradt, de sokan művelték tovább a földet, mert el lehetett adni a szőlőt. Ma már nincsenek nagy felvásárlók, ezért elsősorban a kisüzemi értékesítés maradt, a pincék a vendéglátás keretein belül próbálják értékesíteni a bort. Sokat lendített a monori borászaton, hogy felnőtt egy új generáció, akik amellett, hogy érdeklődnek a szőlészet és a borászat iránt, szakirányú végzettséggel is rendelkeznek. A fiatalos lendületnek és a szaktudásnak köszönhetően pedig a Strázsahegy újra fejlődésnek indult – foglalta össze a monori helyzetet Czeglédi György, a Monori Hegyközség hegybírója.
Aranyérmes cserszegi fűszeres
Jelentős sikert ér el 2016-ban a Megyeri-Hanti pincészet: cserszegi fűszeres boruk a rangos Challenge du Vin nemzetközi borversenyen aranyéremben részesült. A bordeaux-i versenyen több mint 4000 bor indult a világ minden tájáról, összesen 392 aranyérem született.
Oltalom alatt a monori bor
A közelmúlt egyik legjelentősebb eredménye, hogy oltalom alatt álló eredetmegjelölést hagyott jóvá a monori borok számára az Európai Bizottság. Ez azt jelenti, hogy megkezdhetik önálló életüket a monori termőterületről származó borok, hiszen az eredetmegjelölés igazolja, hogy olyan egyedi adottságokkal bírnak, amelyek csak erre a borrégióra jellemzők. Az eredetmegjelölés a belföldi és a külföldi versenyképességet egyaránt növeli, így összességében elmondható, hogy számos pozitív hozadék van a jövőre nézve az Európai Bizottság döntésének.
– Csak olyan borok viselhetik a monori nevet, amelyek megfelelnek termékleírásban szereplő követelményeknek. Például csak a monori termőterületről származó szőlőből lehet monori bort készíteni. Monoron jelenleg 370-400 hektár termőterület van a gazdák tulajdonában, de ebből csak 250 hektár felel meg ennek a követelménynek. A fejlődés jele, hogy amíg egy évvel ezelőtt csak két termelő bora felelt meg az előírásoknak, addig idén már nyolcan nyújtottak be igényt az eredetmegjelölésre. Fontos kiemelni, hogy egyfajta együttműködés is kialakulóban van a nyolc gazda között, amely értelmében közösen készítenének egy monori fehérbort – mondta Czeglédi György.
A hegybíró szerint bár szép jövő előtt áll a monori bor, de nincsenek könnyű helyzetben a gazdák. Az egyik legnagyobb kihívás lesz kitörni az ismeretlenségből, hiszen a fogyasztók még nem ismerik a monori borokat. A Borvidékek hétvégéje vagy a Jégvirágtól borvirágig rendezvények ugyan hozzájárulnak a népszerűsítéshez, még nagyon hosszú utat kell megtenni, mire az ország távolabbi pontján is ismerősen cseng majd a monori borok neve.
V