Mezőgazdaság a régióban

Savanyúság és a bor van az élen

A régi időkhöz viszonyítva jelentősen visszaesett a réigó mezőgazdasága. Kevés család él ezen a környéken gazdálkodásból, a mezőgazdaságban dolgozók aránya mindössze 15 százalék körül van. Ennek ellenére térségünk is ad olyan ismert és kedvelt terméket az országnak, mint a vecsési savanyúság, az utóbbi években pedig a monori borok is egyre népszerűbbek lesznek. Hozzá kell tenni, hogy a borászat területén sokkal nagyobb a verseny, a monori borok készítőinek hosszú utat kell még bejárniuk a sikerig.

Talán nem túlzunk, mikor azt állítjuk, hogy a régió legismertebb mezőgazdasági terméke a vecsési savanyúság. Az ország minden szegletében hallottak már róla, az exportnak köszönhetően pedig a határokon túli üzletek polcain is találkozhatunk a termékkel. A vecsési savanyúság története az 1700-as évek végén kezdődött, akkoriban – és még egy jó darabig – csak káposztát savanyítottak a vecsési családok, azóta viszont – többek között a vásárlói igényeknek köszönhetően – további termékekkel bővült a kínálat: megjelent például a csalamádé, a savanyú káposztával töltött paprika és természetesen a kovászos uborka, a savanyított hagymafélék, hogy csak néhányat említsünk a népszerű termékekből. Lapunknak Pável Béla, a Vecsési Savanyítók Baráti Körének vezetője adott egy kis történelmi áttekintés a kezdeti időkről.

230 évvel ezelőtt kezdődött minden

– Vecsés a kezdetektől fogva mezőgazdasági település volt, a savanyúság eredete II. Grassalkovich Antal idejére nyúlik vissza. Ő volt az, aki 1786. június 14-én az üres területek benépesítésére toborzót tett közzé, a hívó szóra pedig 50 sváb család érkezett erre a területre, akik magukkal hozták a földművelés szeretetét és a savanyítás tudományát is. A letelepedett családok és utódaik zöldségtermeléssel foglalkoztak, a fejes káposztát a hosszabb eltarthatóság miatt savanyították. A savanyú káposztát elsősorban télen árusították, így tettek szert bevételre a hideg hónapokban is. A savanyúság fahordókban, taposással, a sózástól beinduló tejsavas erjesztéssel készült, és már az 1900-as évektől jelen volt a pesti piacokon. Az idő előrehaladtával, ahogy változott a világ, úgy fejlődött a technológia is. Nagy előrelépés volt például a vecsési Tölgyesi Károly találmánya, a többkéses aprítógép, amely jelentősen felgyorsította a feldolgozás folyamatát – mesélte Pável Béla.

Szükség is volt a technológiai fejlődésre, hiszen a vecsési savanyúság egyre keresettebb lett, a vásárlók részéről egyre nagyobb igény jelentkezett a savanyított termékekre. A fejlődéssel együtt azonban az előállítás folyamata is költségesebb lett. Egyre nagyobb telephelyekre és raktárakra lett szükség, az árumozgatáshoz targonca kell, a nyári szállításhoz pedig hűtőkocsik.

– Összességében sokkal pénzigényesebb lett a savanyítás, ennek ellenére sokan szeretnének ebből a munkából megélni, az pedig külön öröm, hogy a fiatalabb generációk is érdeklődnek a gazdálkodás, elsősorban a káposztatermesztés iránt – hangsúlyozta Pável Béla.

A savanyítás a legtöbb esetben családi vállalkozásokban, a régi időkhöz hasonlóan munkamegosztással történik. A különböző korosztályok felosztják egymás között a feladatokat, így a fiataloknak, a középkorúaknak és az időseknek egyaránt megvan a helye a munkafolyamatokban.

Több helyen is elhangzott már a kritika, hogy a vecsési savanyú káposzta alapanyagát, a káposztát nem is a településen termelik. Pável Béla szerint ennek egészen egyszerű oka van: a rendszerváltás után sok család visszatért a gazdálkodáshoz, a régi családi földterületeket azonban nem mindenki tudta visszaszerezni, így sokan a környékbeli településeken, például Gyálon vagy Üllőn vásároltak termőterületeket, ahol a mai napig káposztatermesztéssel foglalkoznak.

A vecsési savanyú káposzta 2012-ben a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) program keretében elnyerte a HÍR-véd­jegy használatát, azaz földrajzi árujelző-oltalom alá került. Később a Hun­ga­ri­kum­má válás előszobájának nevezhető Magyar Értéktárba is bekerült, mint kiemelkedő nemzeti érték. Pável Béla elmondása szerint talán már nem is kell sokat várni, hogy ebből a régióból is kikerüljön egy hun­garikum.

Vecsési Savanyítók Baráti Köre

Legfontosabb céljuk a vecsési savanyú káposzta hírnevének öregbítése, a generációkon átívelő hagyományok megőrzése és továbbadása, jó minőségű savanyúság folyamatos biztosítása. A baráti körnek jelentős érdemei vannak abban, hogy a savanyú káposzta védjegyoltalomban részesült.

Felvirágzóban az ezer pince városa

Ébredezni látszik Csipkerózsika álmából a monori szőlő- és bortermelés. A siker érdekében egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek a Strázsahegyen, aminek köszönhetően az elmúlt évek munkája már eredményekben és elismerésekben is megmutatkozik, noha sok még a tennivaló az ezer pince városában.

– A rendszerváltás előtt 1200 hektáron termesztettek szőlőt, nem csak bort, pezsgőalapanyagot is készítettek a monori, a gombai és a babádi téesz területein. A rendszerváltás után ez az összefüggő terület szétdarabolódott, magántulajdonba került. A területek egy része parlagon maradt, de sokan művelték tovább a földet, mert el lehetett adni a szőlőt. Ma már nincsenek nagy felvásárlók, ezért elsősorban a kisüzemi értékesítés maradt, a pincék a vendéglátás keretein belül próbálják értékesíteni a bort. Sokat lendített a monori borászaton, hogy felnőtt egy új generáció, akik amellett, hogy érdeklődnek a szőlészet és a borászat iránt, szakirányú végzettséggel is rendelkeznek. A fiatalos lendületnek és a szaktudásnak köszönhetően pedig a Strázsahegy újra fejlődésnek indult – foglalta össze a monori helyzetet Czeglédi György, a Monori Hegyközség hegybírója.

Aranyérmes cserszegi fűszeres

Jelentős sikert ér el 2016-ban a Megyeri-Hanti pincészet: cserszegi fűszeres boruk a rangos Challenge du Vin nemzetközi borversenyen aranyéremben részesült. A bordeaux-i versenyen több mint 4000 bor indult a világ minden tájáról, összesen 392 aranyérem született.

Oltalom alatt a monori bor

A közelmúlt egyik legjelentősebb eredménye, hogy oltalom alatt álló ere­det­meg­­jelölést hagyott jóvá a monori borok számára az Európai Bizottság. Ez azt jelenti, hogy megkezdhetik önálló életüket a monori termőterületről származó borok, hiszen az eredetmegjelölés igazolja, hogy olyan egyedi adottságokkal bírnak, amelyek csak erre a borrégióra jellemzők. Az ere­detmegjelölés a belföldi és a külföldi versenyképességet egyaránt növeli, így összességében elmondható, hogy számos pozitív hozadék van a jövőre nézve az Európai Bizottság döntésének.

– Csak olyan borok viselhetik a monori nevet, amelyek megfelelnek termékleírásban szereplő követelményeknek. Például csak a monori termőterületről származó szőlőből lehet monori bort készíteni. Monoron jelenleg 370-400 hektár termőterület van a gazdák tulajdonában, de ebből csak 250 hektár felel meg ennek a követelménynek. A fejlődés jele, hogy amíg egy évvel ezelőtt csak két termelő bora felelt meg az előírásoknak, addig idén már nyolcan nyújtottak be igényt az ere­det­megjelölésre. Fontos kiemelni, hogy egyfajta együttműködés is kialakulóban van a nyolc gazda között, amely értelmében közösen készítenének egy monori fehérbort – mondta Czeglédi György.

A hegybíró szerint bár szép jövő előtt áll a monori bor, de nincsenek könnyű helyzetben a gazdák. Az egyik legnagyobb kihívás lesz kitörni az ismeretlenségből, hiszen a fogyasztók még nem ismerik a monori borokat. A Borvidékek hétvégéje vagy a Jégvirágtól borvirágig rendezvények ugyan hozzájárulnak a népszerűsítéshez, még nagyon hosszú utat kell megtenni, mire az ország távolabbi pontján is ismerősen cseng majd a monori borok neve.

V